Szerző
Wieland Enikő Olga
Wieland Enikő vagyok, 1980-ban születtem.
Mélyérzésű, empatikus emberként gyerekkorom óta figyelem az emberek közötti finom rezdüléseket, a kimondatlan érzéseket, azokat a belső folyamatokat, amelyek gyakran láthatatlanok maradnak a külvilág számára.
Ahogy sok nő, én is végig mentem az élet nagy, egyszerre nehéz és szép szakaszain: párkapcsolaton, házasságon, anyaságon, veszteségeken és újrakezdéseken. Voltak évek, amikor elveszítettem a kapcsolatot önmagammal, és hosszú idő után, csendes keresésben újra rátaláltam. Ez az út amiről a könyv szól nem egyetlen felismerésből állt, hanem sok apró belső elmozdulásból.
Sokáig kerestem azt a formát, amelyben mindazt, amit megéltem és megértettem, továbbadhatom másoknak is. Nem szerettem volna tanácsadó könyvet vagy kész válaszokat adó útmutatót írni. Egy olyan puha, biztonságos belső teret akartam létrehozni, ahol mindenki a saját ritmusában, a saját útján haladhat.
Egy este egyszer csak megérkezett a forma: egy ház terei, amiben minden megélt női élettapasztalat helyet kaphat. A történetek, amelyek ebben a könyvben megjelennek, nem követendő minták, inkább ébresztők. Nem utat mutatnak, hanem érzéseket hívnak elő – és ezek az érzések vezetik tovább az olvasót.
Ez a könyv nem rólam szól.
Ez egy könyv a kollektív női sorsokról, amelyek mindannyiunkban ott élnek. Azért írtam meg, mert nem tudtam nem megírni. Ha akár egyetlen nő is talál benne kapaszkodót egy olyan pillanatban, amikor úgy érzi, elfogyott az ereje és nincs tovább, akkor már értelme volt.
A mai világ kevés teret ad annak, hogy egy nő teljességében élje meg önmagát. Szerepek vannak, elvárások vannak, feladatok vannak – valódi támogatás és belső tér azonban ritkán. Ezt a belső biztonságot mindannyiunknak önmagunkban kell felépítenünk, akár kapcsolatban élünk, akár egyedül.
Hiszem, hogy a női létezés a világ egyik alapja: mi adjuk az otthon melegét, a kapcsolatok érzelmi minőségét, a jövő generációk lelki biztonságát. A teljességbe érkezés ezért nem magánügy, hanem közös felelősség.
Én ezen az úton jártam végig – és hiszem, hogy minden nő megtalálhatja a saját hazatérését.
Mélyérzésű, empatikus emberként gyerekkorom óta figyelem az emberek közötti finom rezdüléseket, a kimondatlan érzéseket, azokat a belső folyamatokat, amelyek gyakran láthatatlanok maradnak a külvilág számára.
Ahogy sok nő, én is végig mentem az élet nagy, egyszerre nehéz és szép szakaszain: párkapcsolaton, házasságon, anyaságon, veszteségeken és újrakezdéseken. Voltak évek, amikor elveszítettem a kapcsolatot önmagammal, és hosszú idő után, csendes keresésben újra rátaláltam. Ez az út amiről a könyv szól nem egyetlen felismerésből állt, hanem sok apró belső elmozdulásból.
Sokáig kerestem azt a formát, amelyben mindazt, amit megéltem és megértettem, továbbadhatom másoknak is. Nem szerettem volna tanácsadó könyvet vagy kész válaszokat adó útmutatót írni. Egy olyan puha, biztonságos belső teret akartam létrehozni, ahol mindenki a saját ritmusában, a saját útján haladhat.
Egy este egyszer csak megérkezett a forma: egy ház terei, amiben minden megélt női élettapasztalat helyet kaphat. A történetek, amelyek ebben a könyvben megjelennek, nem követendő minták, inkább ébresztők. Nem utat mutatnak, hanem érzéseket hívnak elő – és ezek az érzések vezetik tovább az olvasót.
Ez a könyv nem rólam szól.
Ez egy könyv a kollektív női sorsokról, amelyek mindannyiunkban ott élnek. Azért írtam meg, mert nem tudtam nem megírni. Ha akár egyetlen nő is talál benne kapaszkodót egy olyan pillanatban, amikor úgy érzi, elfogyott az ereje és nincs tovább, akkor már értelme volt.
A mai világ kevés teret ad annak, hogy egy nő teljességében élje meg önmagát. Szerepek vannak, elvárások vannak, feladatok vannak – valódi támogatás és belső tér azonban ritkán. Ezt a belső biztonságot mindannyiunknak önmagunkban kell felépítenünk, akár kapcsolatban élünk, akár egyedül.
Hiszem, hogy a női létezés a világ egyik alapja: mi adjuk az otthon melegét, a kapcsolatok érzelmi minőségét, a jövő generációk lelki biztonságát. A teljességbe érkezés ezért nem magánügy, hanem közös felelősség.
Én ezen az úton jártam végig – és hiszem, hogy minden nő megtalálhatja a saját hazatérését.