Szerző
Szabó-Czeczeli Ágnes
Szabó-Czeczeli Ágnes vagyok, edző, táplálkozási tanácsadó, életgyógyász és coach. Gyerekkorom óta sportolok, a mozgás mindig az életem része volt. Sokáig a testemet eszközként kezeltem: hajtottam, formáltam, teljesítményre kényszerítettem.
Az elmúlt több mint tíz évben egy mély önismereti úton jártam. Fájdalmas veszteségek, újrakezdések és belső átalakulások kísérték ezt az időszakot. Elérkeztem arra a pontra, ahol világossá vált számomra, hogy ami eddig működött, már nem szolgál. A régi mintáim, szokásaim és működéseim felismerésre és újraírásra szorultak.
Ez az út nem egyetlen módszeren keresztül vezetett. Kerestem, tanultam, próbáltam és tapasztaltam. Megérintett a pránanadi, a reiki, a családállítás, a számok misztikája, az asztrológia és a pszichológia világa is. Mindegyik adott valamit: egy darab tükröt, egy nyelvet, amin meg tudtam fogalmazni azt, amit addig csak éreztem. És ahogy egyre mélyebbre mentem, egyszer csak összeállt a kép: rájöttem, hogy látszólag különböző utakra léptem, de valójában minden egy és minden egyes lépés a szokásaim felismeréséhez vezet.
És amikor ezt megláttam, megváltozott a kérdésem is. Már nem azt kerestem, hogy „mi a következő módszer”, hanem azt, hogy mi az, ami a hétköznapokban is működik. Mi az, ami nem csak nagy felismerésekben segít, hanem napi szinten megmutatja, hol csúszom el, mikor kapcsol be a régi program, és hogyan tudok visszatérni önmagamhoz. Elkezdett érdekelni, mi lehet az önreflexió leggyorsabb, legőszintébb formája, az a kapaszkodó, ami akkor is működik, amikor fáradt vagyok, túlterhelt, vagy amikor a tudattalan már átvenné az irányítást.
Az Egy falat önismeret egy új életszakasz lenyomata. Egy időszaké, amikor már nem hajtottam magam, hanem megálltam és figyelni kezdtem. Amikor újra kellett írnom a kapcsolatomat a testemmel, a lelkemmel és az idegrendszeremmel. Amikor elkezdtem megérteni, hogy az önazonosság nem egy szerep felvétele, hanem annak felismerése, ki az, aki már nem szeretnék lenni.
Negyvenéves koromig kizsigereltem a testem. Ma már tanulom szeretni. Az ítélkezésmentes figyelem és együttérzés megmutatta számomra és azok számára is, akikkel együtt dolgozom, hogy nem egy „B oldal” kezdődött el, hanem egy újjászületés a szabadság felé vezető úton.
Ez a könyv azoknak szól, akik érzik, hogy változásban vannak, és készen állnak arra, hogy ne csak másképp éljenek, hanem másképp legyenek jelen önmagukban.
Az elmúlt több mint tíz évben egy mély önismereti úton jártam. Fájdalmas veszteségek, újrakezdések és belső átalakulások kísérték ezt az időszakot. Elérkeztem arra a pontra, ahol világossá vált számomra, hogy ami eddig működött, már nem szolgál. A régi mintáim, szokásaim és működéseim felismerésre és újraírásra szorultak.
Ez az út nem egyetlen módszeren keresztül vezetett. Kerestem, tanultam, próbáltam és tapasztaltam. Megérintett a pránanadi, a reiki, a családállítás, a számok misztikája, az asztrológia és a pszichológia világa is. Mindegyik adott valamit: egy darab tükröt, egy nyelvet, amin meg tudtam fogalmazni azt, amit addig csak éreztem. És ahogy egyre mélyebbre mentem, egyszer csak összeállt a kép: rájöttem, hogy látszólag különböző utakra léptem, de valójában minden egy és minden egyes lépés a szokásaim felismeréséhez vezet.
És amikor ezt megláttam, megváltozott a kérdésem is. Már nem azt kerestem, hogy „mi a következő módszer”, hanem azt, hogy mi az, ami a hétköznapokban is működik. Mi az, ami nem csak nagy felismerésekben segít, hanem napi szinten megmutatja, hol csúszom el, mikor kapcsol be a régi program, és hogyan tudok visszatérni önmagamhoz. Elkezdett érdekelni, mi lehet az önreflexió leggyorsabb, legőszintébb formája, az a kapaszkodó, ami akkor is működik, amikor fáradt vagyok, túlterhelt, vagy amikor a tudattalan már átvenné az irányítást.
Az Egy falat önismeret egy új életszakasz lenyomata. Egy időszaké, amikor már nem hajtottam magam, hanem megálltam és figyelni kezdtem. Amikor újra kellett írnom a kapcsolatomat a testemmel, a lelkemmel és az idegrendszeremmel. Amikor elkezdtem megérteni, hogy az önazonosság nem egy szerep felvétele, hanem annak felismerése, ki az, aki már nem szeretnék lenni.
Negyvenéves koromig kizsigereltem a testem. Ma már tanulom szeretni. Az ítélkezésmentes figyelem és együttérzés megmutatta számomra és azok számára is, akikkel együtt dolgozom, hogy nem egy „B oldal” kezdődött el, hanem egy újjászületés a szabadság felé vezető úton.
Ez a könyv azoknak szól, akik érzik, hogy változásban vannak, és készen állnak arra, hogy ne csak másképp éljenek, hanem másképp legyenek jelen önmagukban.