Szerző
DOBOS JOHANNA ÉS HAJNALKA
1985 január 20 – án egyszerre láttuk meg a napvilágot.
Szülőfalunk a Romániai Szatmár megyében található Piskolt lett otthona gyermekkorunk minden örömének és álmának. Tanulmányainkat Nagykárolyban majd Nagyváradon végeztük. Később mindketten a pedagógusi hivatás mellett döntöttünk. A versírást egyszerre kezdtük el az írással. Gyermekkorunk első „költőfüzetébe” együtt fogalmaztunk lelkes rímeket. Az együtt alkotás, legyen az vers, novella, mese, regény vagy festmény számunkra természetes folyamat melyben a gondolat, az érzelem, a tanulság, a szín, az üzenet, ugyanaz. Sokan kérdezik, hogy tudunk együtt írni vagy festeni. A láthatatlan fonál segít benne, melyet eltéphetetlenné, örökké és feltétel nélkülivé szőtt nem csak a testvéri szeretet, de életünk első percétől minden együtt átélt öröm, nehézség, fájdalom, tapasztalat. Ha költői hitvallásunkról beszélünk, műveinkben egyszerre van jelen a természet szeretete, az isteni gondviselésbe és kegyelembe vetett hitt, mindez mélységes humanizmussal párosítva, az élet apró örömforrásainak és egyszerűségének felismerése és tisztelete.

Díjak, elismerések
- Verseskötetek:
- -Meglátni és érezni - Enesis Kiadó, Nagybánya, 2003
- -A fáknak is neve van - Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2005
- -Minden szó helyett- Sfântul Ierarh Nicolae, Brăilea, 2015
- -Jöjjön el a Te országod- Sfântul Ierarh Nicolae, Brăilea, 2016
- -Zarándokút - Sfântul Ierarh Nicolae, Brăilea, 2019
- Kisregény:
- - Fél kenyér- Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2005
- Gyermekirodalom:
- - 101 Gyógyitó mese - Publio Kiadó, Hédervár, 2026
- Antológiák:
- - Végvári Hangulatok - vers, próza,- Szatmárnémeti, 2004
- - Előjáték- novella- Szatmárnémeti, 2005
- -Kettészakadt otthon - verses antológia- Publió Kiadó, 2026
- - 2026 - Publio Kiadó - 101 Gyógyitó mese
- -Legyen szép napod- novella, Publió Kiadó, 2026