{"product_id":"verengzes-apatfalvan-1919-junius-23-24","title":"VÉRENGZÉS APÁTFALVÁN (1919. JÚNIUS 23-24.)","description":"1919. június 23-án reggel mintegy kétszáz elkeseredett apátfalvi parasztember meglepetésszerű rohammal szétkergette a községükben rekviráló román katonákat. Az első összecsapásnak két magyar és három román áldozata volt. Aznap délután román katonai alakulatok vették körbe a Csanád vármegyei községet, és tisztogató akcióba kezdtek. Lázadókat keresve házról házra jártak, és kíméletlenül agyonlőttek mindenkit, akiben ellenséget láttak. A két napon át folyó megtorló katonai műveletnek harminc halálos áldozata lett, további kilenc apátfalvi pedig a vérengzéssel összefüggő okok miatt vesztette életét, közülük ketten később, romániai fogságban. A megtorlás részeként nyolcvanhét embert előbb Békéscsabára hurcoltak, majd többségüket Romániába vitték, ahol katonai bíróság elé állították őket. Az utolsó elítéltek csak 1924-ben térhettek haza.De mi történt valójában Apátfalván? Mi váltotta ki a románok véres megtorló akcióját? Marosvári Attila történész zömmel eddig ismeretlen források alapján mikrotörténeti alapossággal, szinte óráról órára rekonstruálja az eseményeket. Fény derül az apátfalviak lázadását kiváltó kíméletlen rekvirálás részleteire, a helyiek ellenszegülésére és a községben rekviráló román katonai alegységek megtámadására, majd a brutális kegyetlenséggel végrehajtott megtorlás részleteire. A szerző bemutatja az apátfalvi áldozatok halálának körülményeit, a község totális kifosztását, a helyi lakosság kollaborációját, az elhurcoltak kálváriáját, majd az események utóéletét és máig ható emlékezetét.","brand":"MAROSVÁRI ATTILA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60128003228032,"sku":null,"price":83.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_a33f68fe-2deb-4b91-924e-52c36f80b1b5.jpg?v=1793408170","url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/verengzes-apatfalvan-1919-junius-23-24","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}