{"product_id":"tajatalakitas-jarvanyok-vizek-birodalmak-zoldtortenelem-tanulmanyok-a-kor","title":"TÁJÁTALAKÍTÁS, JÁRVÁNYOK, VIZEK, BIRODALMAK  ZÖLDTÖRTÉNELEM - TANULMÁNYOK A KÖR","description":"E kötet a 2021-ben megjelent Táj, ember, tudás  zöldtörténelem. Bevezetés a környezettörténet irodalmába című szöveg-és tanulmánygyűjtemény folytatása. Célja ugyancsak a környezettörténet hazai egyeŹtemi oktatásának előmozdítása, de némileg más hangsúlyokkal. Az első kötet megjelenŹtetését az motiválta, hogy magyar nyelven is elérhetővé tegyük a környezettörténet meghatározó témacsoportjaihoz kapcsolódó legfontosabb nemzetközi szakirodalom egy részét, és ezzel megmutassuk a tudományŹterület sokszínűségét mind a földrajz és a történelem, mind a környezetvédelem iránt fogékony hallgatók számára. E kötet az elsővel szemben nagyobb hangsúlyt kíván heŹlyezni a politikumra, kiemelve a nemzet-, állam- és birodalomépítő törekvések tájátaŹlakító szerepét az ember és a természet viszonyrendszeréből. E hangsúlyeltolódás következtében célközönségünket ezúttal leginkább a történészek és történészhallgatók köre alkotja. A kötetben közölt 12 tanulŹmány a globális klimatikus összefüggéseken, kontinensek közötti tudástranszfer generálŹta hatásokon; az egyes birodalmi határŹvidékeket érintő gyarmatosító politikákon; a járványokon és a folyókhoz kapcsolódó eseményeken és katasztrófákon keresztül mutatja be a környezeti változások eltérő szemléletű és léptékű narratíváit.","brand":"Publio","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60127274041728,"sku":null,"price":53.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_f6e8e2ba-e557-44c2-8769-7c70aedacfe9.jpg?v=1793400126","url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/tajatalakitas-jarvanyok-vizek-birodalmak-zoldtortenelem-tanulmanyok-a-kor","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}