{"product_id":"rab-ember-fiai","title":"Rab ember fiai","description":"\u003cp\u003eMóra ​​Ferenc elbeszélése az aranykort követő viszontagságos időkbe kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély kapujában a török volt már az úr. A Felső-Magyarországot és a fejedelemséget összekötő területsáv – az úgynevezett Részek, latinul Partium – nagy része a Habsburgok birtokába került. „Olyan világ járt akkor szép Erdélyországban – így az író , hogy mikor este lefeküdt a fejedelem, sose tudta bizonyosan, hogy fejedelem lesz-e még reggel, mire felébred? A német volt annak a megmondhatója, meg a török.” A Szitáry testvérek története egy kalandos nyomozás fordulatait követi. A fejedelem palotájában látjuk őket először, majd elkísérjük a két fiút keresztül-kasul az országban. Bepillanthatunk velük az udvar hétköznapi életébe, a nagyurak világába, de megismerhetjük a rongyos bujdosók sorsát is. Szemügyre vehetjük a ravasz görög kereskedő házát csakúgy, mint a váradi basa fényűző palotáját. Megismerjük a várvédő vitézek életét és a szegény országúti vándorokét. Egyszer káprázatos keleti lakomának a vendégei közé képzelhetjük magunkat, másszor arra tanít bennünket az író, miképpen él a természet kínálta javakkal, gyökerekkel, magokkal a házatlan-hazátlan bújdosó.\u003c\/p\u003e","brand":"Móra Ferenc","offers":[{"title":"E-könyv","offer_id":60118650683776,"sku":null,"price":14.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_58638e82-10b3-4159-bffc-8858dedad50b.jpg?v=1793398015","url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/rab-ember-fiai","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}