{"product_id":"jogalap-nelkuli-gazdagodas-a-romai-jogban","title":"JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS A RÓMAI JOGBAN","description":"A kötet, amelyet az Olvasó a kezében tart, nem csupán főhajtás Benedek Ferenc (19262007), Szent-Györgyi Albert- és Széchenyi-­díjas egyetemi tanár, nemzetközileg elismert és ma is gyakorta hivatkozott római jogász emléke előtt születése centenáriumán. E kötet egy fájó hiányt is pótol, mert a neves pécsi romanista életművéből éppen egyik legjelentősebb alkotása, a Jogalap nélküli gazdagodás a római jogban címmel 1969-ben megvédett kandidátusi értekezésének kiadása hiányzott mindeddig. A kötet az eleddig az MTA Könyvtárában lappangó monográfia Benke József által gondozott szövege mellett magában foglalja a téma két nemzetközi szaktekintélye, Wolfgang Ernst (regius professor, Oxfordi Egyetem) és Vékás Lajos (emeritus professor, ELTE, az MTA rendes tagja) ünnepi tanulmányát, Benke Józseftől a Jubiláns gazdagon illusztrált életrajzát, valamint egy sokszínű Függeléket, amely egyebek mellett az egykori értekezés opponenseinek (Brósz Róbert és Pólay Elemér) bírálatát, a Szerző azokra adott válaszát és egy témába vágó tanulmányát, nemkülönben a monográfia német nyelvű összefoglalóját tartalmazza. A különleges ünnepi kötet változatos építőköveit Benke József gondos szerkesztői munkája fogja össze harmonikus egésszé.Földi András","brand":"BENEDEK FERENC","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124954886528,"sku":null,"price":150.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_95dc7e09-71c5-4f9d-afbf-9eb0ddca5db4.jpg?v=1793405206","url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/jogalap-nelkuli-gazdagodas-a-romai-jogban","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}