{"product_id":"eszak-erdely-hazatert-1940","title":"ÉSZAK-ERDÉLY HAZATÉRT, 1940","description":"Az 1920-as igazságtalan békediktátumot követő években egyes könnyes szemű angolok azzal hárították el Nagy-Magyarország visszaállításának gondolatát, hogy sajnálják, de ebben nem tudnak segíteni, mert a népek önrendelkezésének elve, a nemzeti egység szempontja erősebb a történelmi szempontoknál. A magyar embernek erről az jut eszébe, hogy néhány évvel korábban azok a brit politikusok, akik a trianoni kastélyban franciákkal, amerikaiakkal és másokkal együttműködve különösebb gond nélkül rábólintottak az ezeréves Magyarország feldarabolására, és területének kétharmadát simán odaajándékozták a területéhes szomszédoknak, nem mutatkoztak ilyen tehetetlennek. Nem mondták a románoknak, cseheknek, szerbeknek, de még az osztrákoknak se, hogy sajnáljuk, az őseurópai, keresztény Magyarország feldarabolásában nem tudunk segíteni, mert figyelembe kell vennünk az etnikai szempontokat, a nemzeti önrendelkezést. Nem mondták, és a magyar anyanyelvű, illetve tudatú emberek egyharmadát könnyedén elszakították anyanemzetüktől. Amikor 1940 őszén, a németolasz döntőbíróság határozata nyomán a második bécsi döntés visszaadta Magyarországnak Észak-Erdélyt, az ott élő magyarok végtelen örömmel, lelkesedéssel, virágözönnel és diadalkapukkal fogadták a bevonuló Horthy Miklós kormányzót és a magyar hadsereget. A kötet archív fényképei jól tükrözik azt a boldogságot, amit ottani nemzettestvéreink érezhettek azokban a napokban és az elkövetkező néhány évben. Könyvünkkel e nagyszerű történelmi pillanatra emlékezünk. A kiadvány a korszak és az évtized teljes eseménytörténetét is taglalja, amellett, hogy korábban soha nem látott korabeli színes fotó- és fényképanyagot mutat be pazar kiállításban.","brand":"BÁNÓ ATTILA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123972141440,"sku":null,"price":180.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_7b9ed411-1f20-486c-b512-3874ae5c6ec1.jpg?v=1793397981","url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/eszak-erdely-hazatert-1940","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}