{"product_id":"egyhazszakadas-a-kadar-korszakban","title":"EGYHÁZSZAKADÁS A KÁDÁR-KORSZAKBAN","description":"Ellentmondásokkal terhelt, nehéz időszak, tele súlyos kihívásokkal  leginkább így írhatnánk körül a Kádár-korszakot az egyházak szempontjából. Vajon mi jellemezte a korszak két kisegyházának vezetőit és tagságát ebben az időszakban? Mennyiben tudták, illetve akarták kiszélesíteni az állam által kijelölt mozgásterüket? Kötetünkben az 19561989 közötti történelmi periódust olyan szempontból dolgoztuk fel, hogy a metodista és a hetednapi adventista felekezeten belül milyen ellenálló mozgalmak jöttek létre ebben a korszakban. Vizsgáljuk ezek kialakulásának okait, lefolyását, ezen belül küzdelmeiket az állami szervekkel és saját egyházvezetésükkel. A történetet kifejezetten drámaivá teszi az egyes egyházvezetők, lelkészek beépítettsége, az állambiztonsági szervekkel folytatott kapcsolatuk. A tiltakozó mozgalmak által felvetett problémákat egyik esetben sem sikerült megnyugtatóan rendezni, így mindkét felekezet esetében egyházszakadásra került sor, és ezek a mozgalmak külön közösségben folytatták tovább hitéletük gyakorlását  ilyen módon tehát a történetük a Kádár-korszakon is túlmutat.Figyelemre méltó, hogy a tiltakozó mozgalmak milyen sok éven át kitartottak az általuk képviselt ügy mellett, és az, hogy az erős nyomás ellenére is következetesen ragaszkodtak a lelkiismereti és vallásszabadsághoz egy olyan történelmi korszakban, amelyben ezek az alapvető emberi jogok leginkább csak papíron léteztek.Vallás dolgában legyünk őszinték: igazi pogányok, igazi zsidók, igazi keresztények  írja Blaise Pascal 590. töredékében. Ennek a gondolatnak a tükrében igyekeztünk vizsgálni mindazokat az eseményeket, amelyekkel az áttekintés során találkozhatunk. Holló Péter 1978-ban született Székesfehérváron. Középiskolai tanulmányait a Kodály Zoltán 12 Évfolyamos Ének-zenei, Művészeti Iskolában végezte. Történelem szakos bölcsész és középiskolai tanári diplomát szerzett 2001-ben a Pécsi Tudományegyetemen, 2005-ben pedig teológiai diplomát a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán. 2006 óta tanít ez utóbbi intézményben, 2008 óta a Sola Scriptura teológiai folyóirat szerkesztője, 2024 óta a főiskola rektora. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2023-ban szerzett doktori fokozatot. Számos tudományos konferenciai előadás és publikáció fűződik nevéhez, amelyek érintik a magyarországi kisegyházak történetének, historiográfiájának több aspektusát is, ezenkívül a Kádár-korszak egyházpolitikájával és az ügynökkérdéssel kapcsolatban is több írása jelent meg. Vendég előadó a Károli Gáspár Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, valamint országszerte tart bibliai és egyháztörténelmi témájú ismeretterjesztő előadásokat.","brand":"HOLLÓ PÉTER","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123643642240,"sku":null,"price":75.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_de802525-c798-489e-a0eb-74e41d405178.jpg?v=1793404025","url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/egyhazszakadas-a-kadar-korszakban","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}