{"product_id":"az-elveszett-nemzedek-albert-gabor-valogatott-levelezese","title":"AZ ELVESZETT NEMZEDÉK- ALBERT GÁBOR VÁLOGATOTT LEVELEZÉSE","description":"Albert Gábor (1929-2017) Kossuth-díjas író, esszéíró, szociográfus. Tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva, korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ. Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó jelentőségű. Mint Németh László, az írást ő is szolgálatnak, szerepnek, tenni és hatni akarásnak tekintette, erős kötődéssel a magyar protestantizmus szellemi hagyományaihoz. 1988-ban Tőkéczki Lászlóval és néhány más protestáns értelmiségivel megalakította a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet. 199192-ben az Új Magyarország c. napilap alapító főszerkesztője, 199295 közt a határainkon kívül élő magyar kisebbségnek szóló Magyarok Világlapját szerkesztette.A közreadott levelezés első, rövidebb egysége az 1952 és 1961 között íródott leveleket foglalja magában, amelyeket döntő részben a fiatal egyetemista, majd könyvtárosi állást vállaló Albert Gábornak írtak családtagjai és barátai, nemzedéktársai. A második, hosszabb egységben az 1982 és 2003 között írt levelekben a levelezőtársak köre kiszélesedik: az íróval baráti kapcsolatban álló személyeken túl a kulturális élet, a protestáns egyházi világ és a politikai szféra képviselői is megtalálhatók a levelezőtársak között. A több műfajban is maradandót alkotó, beérkezett író a nyolcvanas évek végétől nem csak a demokratizálódó Magyarországon, de a határon túli, magyarság ügyeiben is egyre gyakrabban él a közéleti szerepvállalás lehetőségével. A felelősségérzet vitte a politikába, amikor azt gondolta, tenni is lehet becsülettel. \"E levélszövegekben annak az egész ťelveszett nemzedéknekŤ a története is benne foglaltatik, amelynek voltak a súlyos hátrányokon, veszteségeken felülkerekedni tudó képviselői is\" - írja bevezetőjében a leveleket közreadó Albert Zsuzsa, az író felesége. Albert Gábor bizonyosan közéjük sorolható.","brand":"MÓROCZ GÁBOR[SZERK.]","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60122435420544,"sku":null,"price":63.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/az-elveszett-nemzedek-albert-gabor-valogatott-levelezese","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}