{"product_id":"a-dinarhamisitok-nyomaban-bicskey-elek-vajdasagi-tanitok-penzhamisitasi-ugye","title":"A DINÁRHAMISÍTÓK NYOMÁBAN - BICSKEY ELEK VAJDASÁGI TANÍTÓK PÉNZHAMISÍTÁSI ÜGYE,","description":"A pénzhamisítások 1920-as évek gazdasági helyzetében viszonylag gyakori bűncselekménynek számítottak, és amint arról a nemzetközi visszhangot kiváltott frankhamisítási botrány is tanúskodik, szálaik gyakran a legfelsőbb körökig értek. E kötet középpontjában egy eddig ismeretlen, első pillantásra kisebb szabású bűncselekmény áll: Bicskey Elek vajdasági születésű tanító 1928-as dinárhamisítási ügye, amely ugyan csak az ő letartóztatásával és börtönbüntetésével zárult, leleplező vallomása mégis arra enged következtetni, hogy a korabeli magyar szélsőjobboldali társadalmi szervezet, az Ébredő Magyarok Egyesülete megbízásából cselekedett. A SzerbHorvátSzlovén Királyságot bomlasztani kívánó, kudarccal végződött feltételezett akció rekonstruálása egyúttal alkalmat ad arra, hogy egy történettudományi mélyfúrás keretében körképet kapjunk az 1920-as évek eszme-, társadalom- és politikatörténetéről. A kötet szerkesztői arra tettek kísérletet, hogy az egyedi bűncselekmény rendelkezésre álló forrásanyaga mögötti tágabb összefüggéseket, szélesebb kontextust is feltárják, újszerű betekintést adva a Horthy-korszak első évtizedének  csupán részlegesen konszolidálódó  világába.A kutatás előzményét képező könyv, a Belső várkastély: Bicskey Erzsébet, egy fiatal lány naplója, 19401946, mely a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára gondozásában jelent meg, 2019-ben forráskiadvány kategóriában az Év Levéltári Kiadványa elismerésben részesült.","brand":"Publio","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60119568351616,"sku":null,"price":38.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_35942f11-0454-446a-96e1-f26cf8968b47.jpg?v=1793406921","url":"https:\/\/editura.publioeditura.ro\/products\/a-dinarhamisitok-nyomaban-bicskey-elek-vajdasagi-tanitok-penzhamisitasi-ugye","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}